Clint Eastwood minden túlzás vagy elfogultság nélkül olyan életpályát tudhat magáénak, ami példaértékű lehet bárki számára, aki alkotni szeretne. Olcsó horrorfilmekkel, tévésorozatokkal kezdődő karrierje során volt klasszikus spagetti westernek emblematikus, rezzenéstelen arcú hőse, .44-es Magnummal rohangáló, egyedi módszerekkel dolgozó igazságosztó, nőcsábász oknyomozó újságíró, hogy aztán a kamera másik oldalán nagyobb szakmai sikert arasson, mint színészként bármikor is. Mára sokan az egyik legnagyobb élő filmrendezőnek tartják, ami egyáltalán nem hangzik túlzásnak, ha olyan produkciókra gondolunk, mint a Titokzatos folyó, a Millió dolláros bébi, az Elcserélt életek, vagy a Gran Torino. Ugyanakkor Hollywood ősz polihisztora a rendezés és producerkedés mellett zenészként és zeneszerzőként is aktív.
Már gyerekkorában megfertőzte a jazz és a blues szeretete, később autodidakta módon zongorázni és énekelni tanult. Kedvenc előadói között olyan jazz és blues nagyságokat tart számon, mint Duke Ellington, Oscar Peterson, Thelonius Monk, Dave Brubeck, Charlie Parker vagy Robert Johnson. Pályafutása korai korszakától közreműködött aktuális filmjei egy-egy betétdalában, először előadóként, később szerzőként is. A 2003-ban bemutatott Titokzatos folyó óta saját filmjeinek zenéjét is rendszeresen ő komponálja, akár egyedül, akár más művészek közreműködésével, de olykor más rendezők számára is dolgozik.
Eastwood darabjai nem meglepő módon olyanok, mint az általa rendezett filmek: általában véve jellemző rájuk egyfajta melankólia, meditatív visszafogottság. Kevés, de jól megválasztott eszközzel, szellős, lassan csordogáló dallamokkal dolgozik, így általában ezek a kompozíciók főként zongorára íródnak, amely a fő hangszere, amellett, hogy gitáron is jól elboldogul. Máskor előszeretettel alkalmaz vonós és fúvós hangszereket, olykor kórust is, ha épp a hangulat azt kívánja. Zenei munkássága hangulatában olyan kortárs szerzőkkel rokonítható, mint Philip Glass, vagy John Cage, akik szintén kevés hanggal hoznak létre látszólag repetitív, mégis sokszínű műveket, melyek első hallásra néha úgy hangzanak, mintha valaki épp csak kalandozna a hangszeren minden látszólagos cél nélkül, mégis minden ott és úgy szólal meg, ahol annak a helye van. Cage hatását nehéz is lenne tagadni a Millió dolláros bébi záródarabjának kezdését meghallgatva, de hát mindenki merít valahonnan, miért pont egy élő legenda lenne kivétel?
Bár Eastwoodból sohasem vált hivatásos zenész, zenei érdeklődése fiát, Kyle-t is inspirálta, aki mára sikeres basszusgitáros és zeneszerző lett. Ő maga így beszélt erről:
Mikor azt mondtam apámnak, hogy zenész akarok lenni, örült neki. A zene mindig fontos volt a családomban. A szüleim zenei érdeklődése az én ízlésemet és a gyerekkorom óta tartó jazz iránti rajongásomat is meghatározta. Apám zongorázik, anyám szintén, nagymamám pedig az Illinois-i Northwestern University zenetanára volt.
Eastwood, aki 2003-ban a The Blues című dokumentumsorozat Blues Piano című epizódját is rendezte számos jazz és blues legenda – Marcia Ball, Ray Charles, Dave Brubeck, csak hogy néhány nevet említsünk – szereplésével, így beszélt a zenéhez fűződő viszonyáról:
Mindig úgy éreztem, hogy a jazz és a blues igazi amerikai művészeti formák, és talán ez kettő az, ami mindig is igazán a miénk volt.
Hollywood öreg polihisztora tegnap ünnepelte nyolcvannyolcadik születésnapját, és mai napig korát meghazudtoló aktivitással dolgozik. Csak az elmúlt tíz évben kilenc filmet rendezett, és ha minden igaz, minden visszavonulási ígérete ellenére hamarosan színészként is visszatér. Bár eredetileg úgy tervezte, a Gran Torinoban játszik majd utoljára, barátja, Robert Lorenz kedvéért pár éve elvállalta Az utolsó csavar főszerepét, a jelenleg preprodukciós fázisban tartó The Mule című moziban pedig – melyben partnere az Amerikai mesterlövészből ismert Bradley Cooper lesz – egy kilencvenéves, háborús veterán kertészt alakít majd, akit egy hárommillió dollárt érő narkószállítmánnyal kapnak el Michiganban, miközben egy mexikói drogkartell várja az áru megérkezését. Első hallásra ígéretesebbnek tűnik, mint a harmincnyolcadik folytatást keresztpromózó harminchetedik fejezet a Marvel-univerzumból. Mi pedig ezúton kívánunk jó egészséget és jó munkát Mr. Eastwoodnak. Csak a legmélyebb tisztelet hangján tudunk szólni róla.
Hozzászólás