Blog fender

Megjelent március 5, 2014 | Nánási Péter

Tippek Gitárosoknak 2. rész

1. Húrok

Az az általános nézet gitáros körökben, hogy a vastagabb készletek jobban szólnak. Ezért aztán mindenki azt a húrkészletet próbálja megtalálni, ami nem a legpuhább, viszont amellett, hogy még kényelmes, már szól is valahogy. A leginkább sztenderd a 9-es és a 10-es húrkészlet (a szám az E1-es húr vastagságát jelöli, a vékonyabb húrkészletek puhábbak), de létezik 8-as is, illetve 11- es 12-es, és 13-as készlet is, bár az is igaz, hogy a vastagabb húrokat inkább jazzisták használják, akiknél nem jellemző a nyújtogatás. Általánosságban elmondható, hogy a 8-as, 9-es húr a tekerőgépek sajátja, (Végig sztenderd hangolásról beszélünk!) 9, 10 a rock-os csávóké, 10, 11 a blues arcoké, e fölött pedig jönnek a jazzisták. Ok, ez most nem volt egy minden igényt kielégítő akadémikus megállapítás, én is látom, de a dolog lényegi mivoltára rávilágít. :)

Aztán persze jönnek a manapság divatos lehangolt gitárok, ahol vastagabb húrt kell felraknod ahhoz, hogy valahogy szóljon, illetve játszható maradjon a hangszer. Egy 9-es húrkészlet már egy nagy szekund lefele hangolást sem visel igazán jól, lötyögni fognak a húrok, ha pedig ennél is lejjebb akarsz menni, akkor kénytelen leszel azt mondani a hangszerboltos srácnak, hogy: “Adjál már légyszíves egy 11-es (12-es) húrkészletet, mer nagyon metált játszunk és le akarok menni drop- G-be.” (“Jóvan, tessék, kétezerhatszáz.”)

3-4 éve lettek divatosak a mindenféle dologgal kezelt húrok, amik elvileg megnövelik a húrok élettartamát. Ezeket fogadd szkeptikusan, ne gondold azt, hogy ez a megoldás, lehet, hogy szeretni fogod, de lehet, hogy nem. Mindenféle reklám vagy antireklám (bár Churchill szerint minden reklám reklám, és igaza van) szándéka nélkül talán elmesélhetem, hogy én az Elixir nevű kezelt húrt próbáltam a jól bejáratott D’addario után az elektromos gitáromon, és az első perctől kezdve tiszta szívemből utáltam, meglepődtem, mennyire rosszul szól. A történetnek nincs vége, mert 1-2 évvel később felraktam az egyik akusztikus gitáromra egy Elixir húrkészletet, és ott meg tetszett, volt fent azóta is többször. Ezzel a véleménnyel nem kell egyetértened, több kiváló gitáros ismerősöm használ kezelt – akár Elixir – húrokat, szeretik sokan, és ez rendben is van így.

Ja, és még egy dolog. Vannak hosszabb és rövidebb nyakú – fogófelületű – gitárok, a Fender Stratocaster az egyik – hosszú – példa, a másik pedig a Gibson Les Paul, amelynek a menzúrája rövidebb. Értelemszerűen a rövidebb menzúrájú gitárokon egy 10-es húrkészlet puhábbnak tűnik, mint pl egy Stratocasteren.

2. Hangolás

A hagyományos hangolást biztosan ismered (EADGHE, angolul EADGBE), de számos jól használható más metódus létezik, amelyekkel érdemes lehet kísérletezned. Az egyik leginkább ismert alternatív hangolás a drop D, amelynél a sztenderd hangolású gitár legmélyebb húrját (E) kell leereszteni egy nagy szekunddal. Rock körökben szeretik mert a powerchord – ismertebb nevén kvint – fogása egyszerűsödik általa, illetve mélyebb is lesz tőle a hangszer, az meg ugye jól jön zúzásnál. :) Én személy szerint nem szeretem mert számomra egydimenzióssá válik tőle a hangszer, miután lehangolom már nem léteznek hangnemek, D-ben vagyunk, ezt kell szeretni. Ez persze nyilván inkább az én korlátom. :)

Aztán vannak egyéb hangolások, amelyek inkább stílusfüggők, a blues-ban – jellemzően – slide gyűrűvel szeretik a nyílt D-re hangolt gitárokat (Egy D-dúr akkord hangjai szólalnak meg: DADFiszAD), illetve különböző folk zenékben kedvelt a DADGAD hangolás. (Ami egy másik hangszert varázsol a gitárodból.)

Egy-két gitárossal találkoztam akik kvartokra hangolják a gitárjukat, a felső 2 húr nem H és E  hanem C és F. (EADGCF) A listának messze még a vége, számtalan hangolás van, illetve te is kitalálhatsz alternatív hangolási formákat, amelyek a sajátjaiddá válnak. Én 16 évesen találtam ki egyet – persze nincs új a nap alatt, de mindenesetre azóta nem futottam bele másnál – a hangok a következők: DADAAD. Érdekes hangzást lehet vele elérni a dupla A húrokon egyszerre játszva, mintegy citeraként felfogva és pengetve a hangszert, próbáld ki! A duplán szóló húrok miatt úgynevezett chorus effekt jön létre a két egymáshoz nagyon közeli frekvenciamagasságú hullámok interferenciájaként, ami egyébként a citera egyik jellemző sajátossága.

Ezzel csak arra szerettem volna rávilágítani, hogy érdemes kísérletezned, több van az alternatív hangolásokban, mint gondolnád. Aztán vannak még a manapság használt metálos hangolások, ahol a cél az, hogy minél lejjebb tekerjük a húrokat. Ez persze sarkítás, de a lényeg igazából ez.

És a lista – éssel elvileg nem kezdünk mondatot, de ez nem igaz, nézz utána, simán kezdünk – természetesen még nagyon hosszú, a variációk száma szinte végtelen. Ugyanúgy ahogy nincs két egyforma ember sem, minden hangolás mást fog neked mondani.

3. Effektek

Meglepően sokszor látom azt a jelenséget, hogy gitáros ismerőseim nem készítenek új preseteket a multieffektjükön, a gyári beállításokat használják. Ezen mindig elcsodálkozom. Ismerd ki az effekted adta lehetőségeket, a gyári presetek nem lesznek jók neked több okból kifolyólag sem. Ezeket a beállításokat úgy gyártották, hogy minden gitáron, erősítőn megszólaljanak valahogy, de egyiken sem fognak igazán jól szólni.

Amellett, hogy lényegesen jobb hangokat tudsz írni, még az effektek általános nyelvezetét, kezelését is kitanulod, ami hasznos és elengedhetetlen tudás egy gitáros számára.

Néhány tesztkérdés:

  1. Mit állítunk a feedback paraméterrel a delay szekcióban?
  2. Mi a pre-delay a Reverb szekcióban?
  3. Melyik a nagyobb kompresszió a 3:1, vagy a 1,5:1?
  4. Hány éves a buszsofőr?
  5. Miért nem lehet lángost kapni a McDonalds-ban?

Ha tudod a válaszokat akkor legalább felhasználói szinten valószínűleg jól ismered az effektek kezelését. Ebbe a témakörbe érdemes beleásnod magad, egyrészt nagyon jó játék hangzásokat gyártani, másrészről pedig ez is a szakma része.

4. Time

A zenész tempója a technika része, a legnagyobbak ebben – is – utolérhetetlenek. Tudatosan kell arra törekedned, hogy ez egy olyan terület legyen amiben fejlődsz.

Ehhez a fejezethez szeretnék egy példavideót is mutatni, egy 2011-es Bela Fleck koncert egy – country? – fesztiválon szemmel láthatólag a délutáni uborkaszezonban. Az abszolút hakni kategória. Mindenféle páros szólók jönnek, a dal felénél – 5.40-hez tekerd oda – van egy közös banjo-hegedű szóló. Az első 1-2 percben nem is esik le a tantusz mi az ami épül, aztán hirtelen elszabadul a pokol, és ez elsősorban annak köszönhető, hogy ez a két ember olyan tempót tart egyben egymásnak zenélve, amire 25 év zenélés után is tátott szájjal nézek. Mert ritkán látni ilyet. Külön érdekesség a közönségbevágások kontrasztja, amely 95%-ának szemmel láthatólag fogalma sincs milyen csoda zajlik a színpadon (bár megértem őket, én is szívesebben innám a söröm valahol Tennesse-ben egy rockfesztiválon a délutáni hőségben, ahol Bela Fleck a hab a tortán, mint most itthon februárban a teámat az íróasztalomnál), hogy az ördög hegedűse épp most húzza el a nótájukat: YouTube videó link >>

Erre figyelj, mert ez egy fontos szelete a zenélésnek. Sokszor tapasztalom azt, hogy a hangosabb, vagy intenzívebb résznél hirtelen gyorsul valaki a színpadon. A tempó húzása egyébként ismert gitáros betegség, amelyet ki lehet nőni, de csak úgy ha tudatában vagy, és emellett törekedsz is rá.

5. Pengetők

Rengeteg féle pengető van, és érdemes tudnod, hogy az, hogy milyet használsz az egyik legszubjektívabb dolog a gitározásban. Abszolút nincs rá recept, ezért amikor Bellamy/Petrucci/Vai/ Gilbert/Satriani pengetőt vásárolsz tudnod kell (hogy bedőltél a marketing gépezetnek), hogy nagy eséllyel nem fognak neked bejönni, illetve nem fogod őket szeretni hosszú távon. Néha évekig tart amíg megtalálod a pengetőt ami kézre áll, és néha évek után cserélsz le egy addig jól működő formát vagy vastagságot. Próbálgass sokfélét, és ne legyen az támpont, hogy ki milyen pengetőt használ.

6. Együttzenélés

Sok dolgot megtanulhatsz magadról, a gyengeségeidről, az erősségeidről, illetve az intelligenciádról a közös zenélés hosszútávú gyakorlása közben. Ez egy játék, ami a legtöbbet teszi hozzá a fejlődésedhez, emellett a legszórakoztatóbb dolgok egyike. Nem véletlen, hogy több nyelvben is az az ige erre a jelenségre, hogy játszani. (Do you play in a band as a guitarist?)

Szóval együtt zenélni jó és hasznos. Fejleszti a ritmusérzéked, és kiváló terepe annak, hogy mások (illetve saját magad) rávilágítsanak a hibáidra.

7. Ne engedd nyerni az egódat!

Ha nem vagy magaddal őszinte, örök amatörizmusra kárhoztatod magad. A dac, a büszkeség, a dölyf a legnagyobb ellenségeid. Légy alázatos a zenével szemben, és légy objektív – már ha létezik az objektivitás fogalma, persze ebbe ne menjünk bele – a saját tehetségeddel

Ez az útja a fejlődésnek, ha felismered miben kell fejlődnöd, ha elég bölcs vagy ahhoz, hogy kérdőjeleket tegyél a cselekedeteid értékelésekor. Na ez nagyon úgy hangzott, mint egy életmód tanácsadó, pedig pusztán zenei vonatkozásban értem ezt a bekezdést. Szóval ha legközelebb vitába keveredsz valakivel a próbán egy zenei részt fejtegetve, akkor ne akarj feltétlenül nyerni, az egód nem a legjobb tanácsadó. Erre meg bármelyik supergroup a példa, ha mindig Freddie Mercury nyert volna (valószínűleg megtehette volna), akkor ma nem lenne We will rock you, Who wants to live forever, de hosszan sorolhatnám még azokat a dalokat amelyek nem a zenekar legerősebb egyéniségétől származnak a Queen-ben. Vagy az is elképzelhető, hogy egy Queen dal sem lett volna, mert nem működött volna a csapat, mint intézmény.

Persze olyan is van amikor valaki egyedül viszi a zenekart a hátán, de akkor azt meg úgy hívják, hogy John Scofield band és nem úgy, hogy The Beatles. Egyébként ők sem bírtak csapatként működni, gyerekkoromban olvastam róluk egy könyvet, amiben az egyik utolsó fejezetnek az volt a címe, hogy “Szűkké váltak az általunk felállított keretek.” Emlékszem, hogy sokat gondolkodtam akkoriban ezen a mondaton, de nem értettem mit jelent. Ma már pontosan értem, és ez valahol predesztinálja egy zenekar sorsát. Mert a csapatjáték ténylegesen a csapatról szól, és nem valaki egójáról. Ezen a kérdésen rengeteg zenekar elbukik. A Rolling Stones vagy az Aerosmith nevű csárdában a dudások nem is beszélnek egymással akár évekig, de vannak annyira profik, illetve van mögöttük egy gépezet amely nem engedi, hogy ebből te bármit is láss. Azt, hogy ilyen vonatkozásban ezek a zenekarok sikertörténetek-e, mindenki döntse el maga.

Címkék: , ,




Back to Top ↑
  • Kövess minket a Facebook-on!

  • Blog

    • Tippek Gitárosoknak 2. rész

      1. Húrok Az az általános nézet gitáros körökben, hogy a vastagabb készletek jobban szólnak. Ezért aztán mindenki azt a húrkészletet próbálja ...

    • Tippek Gitárosoknak 1. rész

      1. Ne ragadj bele a hangszeredbe! Ha egymás mellé teszel két egymást követő szériaszámú Fender Stratocastert, azt fogod tapasztalni, hogy nem ...

    • Hogyan fejlődj: Gondolatok a gyakorlásról

      "Az a zenész aki gyakorol, hátba támadja a kollégáit." Ismeretlen eredetű magyar közmondás a budapesti éjszakából Azt látom, hogy a hivatásos zenész ...

    • Gitárhősök III.

      John Petrucci John Petrucci az én generációm gitárosa. 16 voltam amikor először hallottam a játékát, aztán nagyjából 17 éves koromig nem ...

  • Online gitároktatás
    Online gitároktatás
  • Hírek

    • Lukács Peta – megérkezett az első videoklip

      Már látható a YouTube-on Lukács Peta első videoklipje, melyet a 90s Nights című dalhoz forgattak. A dalválasztás nem véletlen, a ...

    • D'Addario NYXL gitárhúrok

      A D’Addario bemutatja a legerősebb és legellenállóbb elektromos gitárhúrt, melyet valaha is készítettek. A NYXL húrok elődjeiknél a szakadás tekintetében ...

    • Tervezd meg a saját Fender gitárodat

      Az amerikai Fender cég bejelentette az AMERICAN DESIGN EXPERIENCE elnevezésű sorozatot, ami lényegében annyit jelent, hogy a Fender.com oldalon egy ...

    • Brian Setzer hangszedő

      Brian Setzer és a Thomas V. Jones vállalat húsz év együttműködésének eredménye a Brian Setzer Signature Pickup, ami bizonyára elnyeri ...

    • VOX újdonság - Soundbox mini erősítő

      Bemutatták a Soundbox Mini -t a 2014-es NAMM Show-n. Mi is ez az uzsonnástáskára emlékeztető színes „kütyü”? Tulajdonképpen egy hordozható ...