Programajánló

Megjelent január 30, 2014 | K.Tamás

Születésnapot ünnepel a Zorall a Barba Negrában

Az örökzöld popslágereket ismert rocknótákkal egybegyúró Zorall 2002. február 2-án 2 óra 2 perckor alakult, így majdnem pontosan rá 12 évre ünnepli 12. születésnapját a Barba Negra Music Clubban. Szasza és csapata február 1-én farsangi bállal köti össze a jeles napot.

A 2002-ben hobbyzenekarként induló Zorall mára az egyik vezető rockcsapat lett Magyarországon. Népszerűségüket hamar kivívták a popslágerek és ismert rockdalok tökéletes ötvözésével. Karrierjük egy megemlékezéssel indult. – Zámbó Jimmy halálának 1 éves évfordulóján a Király néhány dalát punkosítottuk – emlékezett vissza Hangya, a Zorall basszusgitárosa. – Ebből alakult aztán ki a koncepciónk és a zenekar. Azóta az együttesnek megjelent 8 lemeze, és a repertoár legjobb dalaiból adnak elő egy csokornyit február elsején. Az est ráadásul nem egy szimpla születésnapi buli lesz, hanem egybekötik egy farsangi mulatsággal is.

Az együttes ezért arra kéri rajongóit, hogy aki tud, az a „Kamionosok és plázacicák” szlogen jegyében húzzon magára ruhát. Hangyáék egy kicsit kilógnak majd a sorból, ugyanis a zenészek az Addams Familynek öltöznek majd. Előzenekar a Black Jack. A jegy elővételben 1500, a koncert napján 1900 forint.

Címkék: ,




Back to Top ↑
  • Kövess minket a Facebook-on!

  • Blog

    • Tippek Gitárosoknak 2. rész

      1. Húrok Az az általános nézet gitáros körökben, hogy a vastagabb készletek jobban szólnak. Ezért aztán mindenki azt a húrkészletet próbálja ...

    • Tippek Gitárosoknak 1. rész

      1. Ne ragadj bele a hangszeredbe! Ha egymás mellé teszel két egymást követő szériaszámú Fender Stratocastert, azt fogod tapasztalni, hogy nem ...

    • Hogyan fejlődj: Gondolatok a gyakorlásról

      "Az a zenész aki gyakorol, hátba támadja a kollégáit." Ismeretlen eredetű magyar közmondás a budapesti éjszakából Azt látom, hogy a hivatásos zenész ...

    • Gitárhősök III.

      John Petrucci John Petrucci az én generációm gitárosa. 16 voltam amikor először hallottam a játékát, aztán nagyjából 17 éves koromig nem ...

  • Online gitároktatás
    Online gitároktatás
  • Hírek

    • Lukács Peta – megérkezett az első videoklip

      Már látható a YouTube-on Lukács Peta első videoklipje, melyet a 90s Nights című dalhoz forgattak. A dalválasztás nem véletlen, a ...

    • D'Addario NYXL gitárhúrok

      A D’Addario bemutatja a legerősebb és legellenállóbb elektromos gitárhúrt, melyet valaha is készítettek. A NYXL húrok elődjeiknél a szakadás tekintetében ...

    • Tervezd meg a saját Fender gitárodat

      Az amerikai Fender cég bejelentette az AMERICAN DESIGN EXPERIENCE elnevezésű sorozatot, ami lényegében annyit jelent, hogy a Fender.com oldalon egy ...

    • Brian Setzer hangszedő

      Brian Setzer és a Thomas V. Jones vállalat húsz év együttműködésének eredménye a Brian Setzer Signature Pickup, ami bizonyára elnyeri ...

    • VOX újdonság - Soundbox mini erősítő

      Bemutatták a Soundbox Mini -t a 2014-es NAMM Show-n. Mi is ez az uzsonnástáskára emlékeztető színes „kütyü”? Tulajdonképpen egy hordozható ...