Hírek

Megjelent december 20, 2013 | Kolta Péter

Mesa Boogie: legenda újratöltve

Igazi legendát csomagoltak a King Snake kombóba, hiszen ez nem más, mint az eredeti Boogie erősítő leszármazottja. A Boogie átmenet volt az erősítők hajnalára jellemző, egycsatornás low-gain és a mai kor több csatornás, lábkapcsolós high-gain erősítői közt. Korábban ha valaki torzított hangra vágyott, teljesen ki kellett hajtania motyóját, ami így viszont indokolatlanul hangos lett. 1970-ben azonban megépült az első high-gain erősítő, a Boogie, amit a MESA Engineering gyártott. Ezzel kis hangerőn is elérhető volt a torzított és hosszan kitartott hang. A többi már történelem – egyszer s mindenkorra megváltozott az elektromos gitár és a rockzene hangzása!

A King Snake egy igazi „tribute model”. Pontos mása annak az erősítőnek, amivel Santana ’72-ben és ’73-ban turnézott, amikor is megismerhette a világ a gitáros hangzását kígyóbőr mintás erölködője segítségével. A King Snake ennél annyival több, amennyi idő eltelt azóta: az elmúlt 43 év találmányait is beépítették a Mesa mérnökei. Sokrétű lett a kis kombó, többféle műfajban használható. Ahogy a mai divat diktálja: vintage, autentikus hang a mai kor minden igényét kielégítő lehetőségeivel.

Mesa Boogie – lássuk a tényeket

  • 4x6L6, 5x12AX7 csövek
  • 1×12 Fillmore KS-100 hangszórók
  • 10/60/100 Multi-Watt™ Power Switch teljesítmény szabályozó:
  • 10 watt 2 csővel, A osztályon
  • 60 watt, 100 watt 4 csővel A/B osztályon
  • Rugós zengető
  • Mid/Boost Control: 1-5 fokozatok közt hagyományos középemelő; 6-10 között viszont boosterként használhatjuk, itt jönnek a dögös drive hangok
  • Grafikus EQ
  • Vonalkimenet
  • FX Loop

A King Snake nem csak jó, de szép is, köszönhetően a vagány kígyóbőr mintának és a grill-fonású, textil előlapnak. Limitált kiadású erősítőről van szó, aki szeretne ilyet, ne habozzon!

Címkék: ,




Back to Top ↑
  • Kövess minket a Facebook-on!

  • Blog

    • Tippek Gitárosoknak 2. rész

      1. Húrok Az az általános nézet gitáros körökben, hogy a vastagabb készletek jobban szólnak. Ezért aztán mindenki azt a húrkészletet próbálja ...

    • Tippek Gitárosoknak 1. rész

      1. Ne ragadj bele a hangszeredbe! Ha egymás mellé teszel két egymást követő szériaszámú Fender Stratocastert, azt fogod tapasztalni, hogy nem ...

    • Hogyan fejlődj: Gondolatok a gyakorlásról

      "Az a zenész aki gyakorol, hátba támadja a kollégáit." Ismeretlen eredetű magyar közmondás a budapesti éjszakából Azt látom, hogy a hivatásos zenész ...

    • Gitárhősök III.

      John Petrucci John Petrucci az én generációm gitárosa. 16 voltam amikor először hallottam a játékát, aztán nagyjából 17 éves koromig nem ...

  • Online gitároktatás
    Online gitároktatás
  • Hírek

    • Lukács Peta – megérkezett az első videoklip

      Már látható a YouTube-on Lukács Peta első videoklipje, melyet a 90s Nights című dalhoz forgattak. A dalválasztás nem véletlen, a ...

    • D'Addario NYXL gitárhúrok

      A D’Addario bemutatja a legerősebb és legellenállóbb elektromos gitárhúrt, melyet valaha is készítettek. A NYXL húrok elődjeiknél a szakadás tekintetében ...

    • Tervezd meg a saját Fender gitárodat

      Az amerikai Fender cég bejelentette az AMERICAN DESIGN EXPERIENCE elnevezésű sorozatot, ami lényegében annyit jelent, hogy a Fender.com oldalon egy ...

    • Brian Setzer hangszedő

      Brian Setzer és a Thomas V. Jones vállalat húsz év együttműködésének eredménye a Brian Setzer Signature Pickup, ami bizonyára elnyeri ...

    • VOX újdonság - Soundbox mini erősítő

      Bemutatták a Soundbox Mini -t a 2014-es NAMM Show-n. Mi is ez az uzsonnástáskára emlékeztető színes „kütyü”? Tulajdonképpen egy hordozható ...