Hírek

Megjelent január 10th, 2018 | by Kovács Attila

Két dal a Pestilence márciusban érkező új lemezéről

Patrick Mameli, a Pestilence főnöke sosem volt könnyű eset a rossznyelvek szerint, talán ez magyarázhatja, hogy a zenekar felállásának változásai az utóbbi időben szinte már követhetetlenek voltak. 2014-ben fel is oszlottak, immár másodszor, a főnök új projektbe kezdett Neuromorph néven, aztán tavalyelőtt újjáalakultak. Akkor csak koncertezésről volt szó, ehhez képest márcusban érkezik az új album Hadeon címmel, amiről két dalt már ki is hoztak felvezetőként. A friss szerzemények alapján Mameli száműzte az utóbbi lemezeken jellemző mélyre hangolt, nyolchúros gitárral előadott gitárriffeket, és inkább a klasszikus, 1991-es Testimony of the Ancients modern köntösbe öltöztetett változatát várhatjuk némi Spheres albumos jazz hatással. A Multi Dimensional és a Non-Physical Existent ugyanakkor világos bizonyíték arra, hogy Mameli gitározni még mindig nem felejtett el, érdemes őket meghallgatni, a stílus kedvelőinek különösen.





 

Tags: , , , ,


About the Author



Lap tetejére ↑
  • Kövess minket a Facebook-on!

  • Blog

    • Keith Richards és a Micawber

      Ma ünnepli hetvennegyedik születésnapját a Rolling Stones gitárosa, Keith Richards. A jó öreg Keef olyannyira közismert legenda, az álmában megírt ...

    • Tippek Gitárosoknak 2. rész

      1. Húrok Az az általános nézet gitáros körökben, hogy a vastagabb készletek jobban szólnak. Ezért aztán mindenki azt a húrkészletet próbálja ...

    • Tippek Gitárosoknak 1. rész

      1. Ne ragadj bele a hangszeredbe! Ha egymás mellé teszel két egymást követő szériaszámú Fender Stratocastert, azt fogod tapasztalni, hogy nem ...

    • Hogyan fejlődj: Gondolatok a gyakorlásról

      "Az a zenész aki gyakorol, hátba támadja a kollégáit." Ismeretlen eredetű magyar közmondás a budapesti éjszakából Azt látom, hogy a hivatásos zenész ...

  • Online gitároktatás
    Online gitároktatás
  • Hírek