Programajánló

Megjelent november 6, 2013 | K.Tamás

Gitárhősök a Barba Negrában

A ’70-es és a ’80-as évek gitárhősei tiszteletére rendezik a Guitar Heroes Fesztivált november 14-én a Barba Negra Music Clubban. Három ikonikus rock zenekar szerzeményeit idézhetjük fel együtt a Zippo zenekarral, akik a Led Zeppelin dalait játsszák, a Whitesnake Tribute-tal, valamint a Run For Powerrel, akik Gary Moore emlékét őrzik. A koncert előtt olyan ismert magyar gitárosok állítják ki és mutatják be a felszereléseiket, akikre szintén nagy hatással volt ez az időszak, többek között Lukács Peta, Nagy Ádám, Madarász „Madi” Gábor, Szappanos György.

„A gitározás hangzásbeli és technikai fejlődése szempontjából szerintem a ’70-es, ’80-as évek időszaka volt a legmeghatározóbb. A mai rock-gitározás is az akkori alapokra épül, ezért tisztelgünk ezen korszak nagyjai előtt.” – Így fogalmazta meg az esemény üzenetének lényegét Vámos Zsolt, a fesztivál egyik szervezője, aki a Run For Power zenekar gitárosa. Gary Moore munkásságához való kötődéséről így beszélt: „Ő a könnyűzenei gitározás evolúciójában is nagy jelentőséggel bírt. Egyrészt a Black Sabbath mellett Gary Moore-nak is fontos szerepe volt abban, hogy a heavy metál stílus létrejöhetett, másrészt a blues/blues-rock újabb fellendülését is többek között neki köszönhetjük. A Run For Power zenekarral szeretnénk az ő emlékét őrizni és zenei hagyatékát ápolni.”

A Guitar Heroes Fesztivál este 6 órakor kezdődik, a gitárőrültek Nagy Ádámot, Madarász Gábort, Dandó Zolikát, Lukács Petát, Birta Miklóst, Szappanos Györgyöt és az este fellépő gitárosokat, Vedres Joe-t, Vámos Zsoltot, Takács „Jozzy” Józsefet és Alapi Istvánt faggathatják hangcuccaik felépítéséről. Többek között Kékkői Zalán tart erősítő- és effektpedál bemutatót, és megtekinthetők lesznek több hangszerforgalmazó cég gitáros felszerelései is. Ezek után a Zippo lép először színpadra 20 óra 30 perckor, majd ezt követi a Whitesnake Tribute, végül pedig a Run For Power-Gary Moore Emlékzenekar zárja az estét.

Címkék: ,




Back to Top ↑
  • Kövess minket a Facebook-on!

  • Blog

    • Tippek Gitárosoknak 2. rész

      1. Húrok Az az általános nézet gitáros körökben, hogy a vastagabb készletek jobban szólnak. Ezért aztán mindenki azt a húrkészletet próbálja ...

    • Tippek Gitárosoknak 1. rész

      1. Ne ragadj bele a hangszeredbe! Ha egymás mellé teszel két egymást követő szériaszámú Fender Stratocastert, azt fogod tapasztalni, hogy nem ...

    • Hogyan fejlődj: Gondolatok a gyakorlásról

      "Az a zenész aki gyakorol, hátba támadja a kollégáit." Ismeretlen eredetű magyar közmondás a budapesti éjszakából Azt látom, hogy a hivatásos zenész ...

    • Gitárhősök III.

      John Petrucci John Petrucci az én generációm gitárosa. 16 voltam amikor először hallottam a játékát, aztán nagyjából 17 éves koromig nem ...

  • Online gitároktatás
    Online gitároktatás
  • Hírek

    • Lukács Peta – megérkezett az első videoklip

      Már látható a YouTube-on Lukács Peta első videoklipje, melyet a 90s Nights című dalhoz forgattak. A dalválasztás nem véletlen, a ...

    • D'Addario NYXL gitárhúrok

      A D’Addario bemutatja a legerősebb és legellenállóbb elektromos gitárhúrt, melyet valaha is készítettek. A NYXL húrok elődjeiknél a szakadás tekintetében ...

    • Tervezd meg a saját Fender gitárodat

      Az amerikai Fender cég bejelentette az AMERICAN DESIGN EXPERIENCE elnevezésű sorozatot, ami lényegében annyit jelent, hogy a Fender.com oldalon egy ...

    • Brian Setzer hangszedő

      Brian Setzer és a Thomas V. Jones vállalat húsz év együttműködésének eredménye a Brian Setzer Signature Pickup, ami bizonyára elnyeri ...

    • VOX újdonság - Soundbox mini erősítő

      Bemutatták a Soundbox Mini -t a 2014-es NAMM Show-n. Mi is ez az uzsonnástáskára emlékeztető színes „kütyü”? Tulajdonképpen egy hordozható ...